A legszebb szerelmi versek 

Szeretlek (Paul Éluard)

 

Szeretlek minden nőért, akit soha nem ismertem,

Szeretlek minden időért, amelyben soha nem éltem,

A tengeri szél illatáért és a friss kenyér illatáért,

A hóolvadásért és az első virágokért,

Azokért a tiszta állatokért, amelyeket az ember nem rémít el.

Szeretlek azért, hogy szeresselek,

Szeretlek minden nőért, akit nem szeretek.

 

Ki tükröz, ha nem te magad, oly keveset látok önmagamból,

Nélküled semmit sem látok, csak egy üres teret

A régi idők és a mai között.

Voltak ezek a halálok, amelyeken átmentem a szalmán,

Nem tudtam áttörni a tükröm falát,

Mindig újra meg kellett tanulnom az élet minden egyes szavát,

Ahogyan az ember elfelejt.

 

Szeretlek a bölcsességedért, ami nem az enyém,

Az egészségért,

Szeretlek minden illúzió ellen,

Az örök szívért, amit nem birtokolok.

Azt hiszed, hogy a kétség vagy, de csak az ész vagy,

Te vagy a nagy nap, ami a fejembe száll,

Amikor magabiztos vagyok.

 

Az eskü (Marceline Desbordes-Valmore)

 

Az életem kincse,

Kínom és gyönyöröm,

Mondd, hogy vágyad

Egybeesik-e vágyammal?

Ahogyan szeretlek a szép napokban,

Mindig szeretni akarok téged.

 

Adj nekem reményt;

Én cserébe megadom neked.

Taníts meg a kitartásra;

Megtanítalak a szeretetre.

Ahogyan szeretlek a szép napokban,

Mindig szeretni akarok téged.

 

Legyen egy olyan szív emléke,

Amely tisztelettel adódik neked;

Még egyszer megígérem neked

Az én jövőmet.

Ahogyan szeretlek a szép napokban,

Mindig szeretni akarok téged.

 

Lelked felé vonzva

A legszebb érzésekkel,

A kedves szájadra

Hadd mondjam újra:

Ahogyan szeretlek a szép napokban,

Mindig szeretni akarok téged.

 

 

Amiért még a életet is szeretem (Eugène Goubert)

 

Szeretem a virágot, ami kinyílik,

Az új füvet és a friss leveleket,

A pillangót, a gyönyör jelét,

A bokrok madarainak szerelmes dalait;

 

Szeretek álmodozni, amikor a nap lemegy

Egy patak mellett, ami halkan suttog,

Szeretem a csillagot, az éjszaka jelét,

Aminek sugarai vigaszt nyújtanak a természetnek;

 

Szeretem a tó kék kristályát,

Szeretem a völgyben egy pásztorlány dalát.

A havas hegyet az arany napfény által,

Az esti visszhangot és a könnyű szellőt;

 

Egy fiatal gyermek édes hangját szeretem,

Az öreg homlok ősz haját,

Szeretem a szelet, ami susog az erdőben,

A sziklát, amit dühös hullámok vernek;

 

De az igazi boldogság számomra,

A gondolat, ahol a szívem elfelejt,

Amiért még az életet is szeretem,

Az vagy te, mindig te, csak te!

​

​

Aludni fogunk együtt (Louis Aragon)

 

Legyen az vasárnap vagy hétfő,

Este vagy reggel, éjfél vagy dél,

Pokolban vagy mennyországban,

A szerelmek hasonlóak a szerelmekhez,

Tegnap mondtam neked,

Együtt fogunk aludni.

 

Tegnap volt, és holnap is lesz,

Nincs más utam rajtad kívül,

A szívemet a kezedbe helyeztem,

A tiédével összeillesztve,

Minden emberi idővel,

Együtt fogunk aludni.

 

Szerelmem, ami volt, az lesz,

Az ég rajtunk, mint egy lepedő,

Köré tekerem a karjaimat,

És annyira szeretlek, hogy remegek,

Amíg csak akarod,

Együtt fogunk aludni.

 

 

Szeress engem, szeretettel (François-Marie Robert-Dutertre)

 

Amiért szeretem látni, amiért szeretem a világot,

Amiért szeretem látni,

Szeretnéd tudni?

Azok a szép szemeid, az a kerek alakod,

Azok a szép szemeid,

A hosszú pillantásaid.

 

Amiért még szeretem, most megtudhatod,

Amiért még szeretem,

Mint bármely kincset,

Azok a kedves énekeid, a hangod olyan gyengéd,

Azok a kedves énekeid,

Siránkozó és megérintőek.

 

Ami a legédesebb mámoromat okozza bennem,

Ami a leggyengédebb megindulást okozza bennem,

Az az, hogy látom, szíved érzékenyen rezeg,

Az, hogy látom, szíved

Boldogságtól remeg.

 

Végül, ha válaszolni akarsz a lángomra,

Végül, ha teljesíteni akarod minden vágyamat,

Az utolsó napig őrizd meg lelked nekem,

Az utolsó napig

Szeress engem, szeretettel.

​

​

A szerelem (Pierre Grolier)

 

Édes, mint a parfümök, melyeket hajad szeret,

Mint a gyengéd pillantás, melyet rám vetsz,

Mint a megható szavak, melyeket szád suttog:

Édesebb az én szerelmem hozzád.

 

Édes, mint az a pirulás, mely homlokodat átfutja,

Amikor esküt teszek, hogy örökké törvényed alatt élek,

Mint a mellkasedzéseid dobbanása, amit imádok:

Édesebb az én szerelmem hozzád.

 

Édes, mint a leheleted és mosolyod,

Mint hosszú csókjaid, melyek megindítanak,

Édes, mint a vallomásod, az egyetlen jóság, amire vágyom:

Édesebb az én szerelmem hozzád.

 

Igen, az összes boldogság közül, mely a életben virágzik,

A gyönyörök közül, melyeket lelkem minden nap álmodik,

Az álmok közül, melyeket díszít a kedves képed:

Semmi sem olyan édes, mint az én szerelmem!

 

 

Hiszel a kávézaccban (Paul Verlaine)

 

Hiszel a kávézaccban,

A jóslatokban, a nagy játékokban:

Én csak a nagy szemeidben hiszek.

 

Hiszel a tündérmesékben,

A szerencsétlen napokban, az álmokban.

Én csak a hazugságaidban hiszek.

 

Hiszel egy homályos Istenben,

Valamilyen különleges szentben,

Egy-egy Áve Maria ellen a különféle gonoszokra.

 

Csak a te általad nekem adott

Kék és rózsaszín órákban hiszek,

Az éjszakák gyönyörében, amit nekem kínálsz!

 

És olyan mély a hitem

Abban, amiben hiszek,

Hogy már csak érted élek.

​

​

Szükségem van rád (Marc Delaure)

 

Rád, hogy hajnalban felébresszen,

Hogy lassan kilépjek az álmokból

Rád, hogy megtaláljam az álmokat,

És folytathassam az álmok szálát

 

Rád, hogy reggel felkeljek,

Teljes mámorral a szívemben,

Rád, a bizonytalan reményben,

A boldogság szeszélyeiért

 

Rád, hogy támaszt adj a tollamnak,

Hogy megtaláljam a megfelelő szavakat

Rád, hogy átvágjak a ködben,

És azokon az utakon járjak, amelyek jönnek

 

Rád, a távollétben vagy az ölelésben,

A nevetéshez és a könnyekhez egyaránt

Rád, hogy eloszlassam a félelmeimet,

A csendben vagy a zajban

 

Rád, hogy ingereljem az érzékeimet,

Az álmok illatáért, a vágyak parfüméért

Az ártatlanság simogatásaiért

Rád, az élet ízéért

 

Rád, az én képzelgésemhez,

Hogy álmodjam minden tájat

Rád, hogy átszeljem a Földet,

A csodák útján

 

Rád, a szenvedélyekhez és a vágyakhoz,

A testhez és a gondolatokhoz

Rád, az öröm húsáért,

Hogy elveszekedjem a boldogságban

 

Rád, hogy bevalljam a szerelmemet,

Rád, hogy élvezzem a csendet

Rád, az éjszakáért, rád, a nappalért

Rád, egy tánc felrepüléséért

 

Szükségem van rád, szerelmem,

Így mindig rád gondolok

Hiányoznak a szavak, de ne félj

Elfogadni az őszinte vallomást:

 

Szükségem van rád, szerelmem.

​

​

Az érzelem kelyhe (Micheline Lantin)

 

Egy végtelen farandola közepette,

Egy élethez szóló szerelmes dal,

A sors táncterén mosolygok.

 

Gondolataim kunyhójában,

Csillagok ernyője az égen.

Édes előjelek a mézes éjszakákhoz.

 

Lelkem pucéran, gyengéden pihen,

Az öröm elveszett ösvényein.

És a te szíved ajtajának odaadja magát.

 

Gyertyafényben vágyakozni,

Bőséges csókjaid folyójában úszni.

Hosszú sóhajokkal szeretni.

 

A szenvedély lángoló szívünket felébreszti.

Az őrületbe ragadt szerelmi mámorban elmerülni,

A felszabadulásban, lelkünk mélyén.

 

Mi ketten, a kétünk közössége, az összeolvadásunk.

 

Együtt fonódni, egy altató a boldogságunknak.

Az idő jelenét ölelni, a mának hajolni.

A hold, tanúja uniónknak, megáldja.

És a hajnal öleli álomba szenderült testünket.

 

Tied lenni, a te kedvesed, a szép.

Az útjaidon kísérő hajadon.

Te és én, halhatatlan lelkek,

Az érzelem kelyhét kortyolgatjuk.

​

​

Szeretek egy angyalt, kinek szelíd szeme van (Louis Oppepin)

 

Szeretek egy angyalt, kinek szelíd szeme van, és barna haja,

Kinek hangja elragad, kinek tekintete megbódít engem!

Lelkemnek két vágya van: imádni és követni őt!

Ha szíve meghallana engem, Isten teljesítené kívánságaimat.

 

Fiatalossága varázslatos bájokat visel!

A kecsesség arcán mint egy szép égbolt sugárzik;

Az erény rámosolyog, a szépség koronázza!

A tavaszi reggelén ő a virágok királynője!

 

Az ő mosolya számomra egy szép nap sugarai!

Kegyes mozdulata megzavar és simogat engem!

Elhalad! ... a szívem tiszta mámorban rezzen!

Belé tettem mindent: boldogságot, reményt, szerelmet!

 

​

Nem úgy szeretlek, mint egy sórózsát (Pablo Neruda)

 

Nem úgy szeretlek, mint egy sórózsát,

topáz, nyílvirággal, tüzet terjesztve:

oly módon szeretem bizonyos homályos dolgokat,

árnyék és lélek között, titokban, úgy szeretlek.

 

Szeretlek, mint a virág nélkül, ami hordozza,

magában rejti a virágok fényét,

és azon keresztül a te szerelmed él rejtve a testemben,

a földből feltörő összegyűjtött illat.

 

Szeretlek, nem tudom hogyan, mikor, honnan,

szeretlek egyenesen, büszkeség nélkül, problémák nélkül:

így szeretlek, másképp nem tudok szeretni,

 

Így szeretlek, anélkül, hogy léteznék, hogy te léteznél,

oly közel, hogy a kezed a mellkasomon az enyém,

és oly közel, hogy a szemeid bezárulnak, amikor alszom.

​

​

Dicséret az Igaz Szerelemnek (Jean de La Fontaine)

 

Az Egész Világ az Igaz Szerelemre hajlik;

Gyönyörű Psyché, adja alá lelkét neki.

A többi isten is ezt az istent udvarolja,

És hatalmuk kevésbé édes, mint a lángja.

Az ifjú szívek legfőbb kincse ez,

Szeressetek, szeressetek; minden más semmiség.

 

E nélkül a Szerelem nélkül, oly sok elbűvölő tárgy,

Aranyozott falak, erdők, kertek és szökőkutak,

Nincsenek olyan csábító csemegek, melyek ne legyenek kínosak,

És örömeik kevésbé édesek, mint a fájdalmai.

Az ifjú szívek legfőbb kincse ez,

Szeressetek, szeressetek; minden más semmiség.

 

 

Ha létezel (Jean-Pierre Villebramar)

 

Nem számít, hogy szomorú vagyok-e,

ha létezel

 

mi számít az órákra

ha létezel

 

hogy mennek el a napok órái

az éjszakák órái

 

a távollét órái, majd a megtalált idő órái

ha létezel

 

hogy elfogjon az érzéketlenség a szeretésben

ha létezel

 

az élettel szembeni érzéketlenség

ha létezel

 

hogy a szürke napok követik a kék napokat

ha létezel

 

Nem számít, hogy szenvedek-e

ha létezel

 

hogy szenvedek-e

ha létezel

 

hogy szenvedek-e

ha létezel

 

hogy szeretlek remény nélkül

ha létezel

 

hogy szeretlek

ha létezel

​

​

Szeretlek annyira, hogy nem is tudom eléggé elmondani (Fabre d'Églantine)

 

Szeretlek annyira, hogy nem is tudom eléggé elmondani,

És mégis ismétlem,

Minden lélegzetvételnél.

Távol vagy közel, közel vagy távol,

"Szeretlek" az a szó, amit találok:

Egyedül vagy veled, tanúk előtt,

Vagy gondolom vagy bizonyítom.

 

"Szeretlek" százféle módját vésni

Tollamnak az egyetlen munkája;

Dalaimban éneklek neked,

Minden kötetben olvaslak téged.

Ha egy szépség arcát látom,

Az arcodon kereslek téged;

A festményekben, a portrékon

Vissza akarom találni a te arcodat.

 

Városban, mezőn, otthon, kint,

Édes képedet simogatom;

Elolvad, amikor elalszom,

Az utolsó gondolatommal;

Amikor felébredek, téged látok,

Még mielőtt meglátnám a fényt,

És a szívem gyorsabban nálad van

Mint ahogy a nap a szememnél.

 

Távol, mégsem hagyom el téged;

Minden beszédedet kitalálom.

Megszámolom gondoskodásaidat és lépteidet;

Ami benned van, azt elképzelem.

Melletted visszatérek,

Az égben vagyok, ez őrület;

Csak az a szerelmet lélegzem,

És a te lehelletedet szívom.

 

A szívem az egészem. jóm, törvényem,

Tetszeni neked az egyetlen vágyam;

Végül, benned, általad, neked,

Létezem és élek.

Szerelmem, kincsem!

Mit fűzhetnék még ehhez a szóhoz?

Istenem! milyen nagyon szeretlek! Na jó! még

Többet szeretnék szeretni téged.

​

​

Szeretlek, kedvesem (Jean de Palaprat)

 

Ha tudnád, milyen mértékben szeretlek,

Meghalok, ha nem látlak téged;

Tekintetedből és léptedből

Magamnak törvényt alkotok.

 

Mindig ugyanúgy szeretni foglak

A halál kapujáig.

Láthatod megváltozni a vonásaidat,

De soha nem változik szerelemem.

 

Birtoklás, öregedés, csúnya lét,

Semmi sem oltja ki az égető vágyat,

Amelyet lelkemben élesztettél.

 

Ha tévesen gyanítanád ezt!

Ó, édes szerelem, mindig szeretni foglak,

Még ha a feleségem lennél is.

 

 

Gondolok rád, kedvesem (Benjamin Dumur)

 

Gondolok rád, amikor a hajnal kezdetén

Jelzi a nap ragyogó csillagát,

Gondolok rád, amikor a nap festi

Sugarával a környező dombokat;

Gondolok rád, kedvesem.

 

Gondolok rád, amikor a repülő méhecske

Virágod királynőjén szedeget,

Gondolok rád, amikor a ligeti madár

Fülbemászó dallamokkal üti meg az ekkót;

Gondolok rád, kedvesem.

 

Gondolok rád, amikor az érintés érzékeny növénye

Már csak egyetlen érintésre veszít frissességéből,

Gondolok rád, lelkem még fogságban,

Félve, hogy megbántalak téged és a szívedet;

Gondolok rád, kedvesem.

 

Ha valaha a leggyengédebb szerető

Az szerelmi kínokat érezné,

Ó, mily boldogság lenne, téged látni és hallani,

Hogy a te kedves és szép hangod visszhangozza:

Gondolok rád, kedvesem!

​